Numidia SS (†1901)

Numidia SS (†1901), Brother’s, Vörös-tenger, Egyiptom


Numidia  három gőzgéppel hajtott 560 lóerős acéltestű 6.399 tonnás teher hajó 1901-ben épült Glasgowban. A “Numidia” 1901 július 6-án hajózott ki Liverpoolból John Craig parancsnoksága alatt, 97 fős legénységgel, utasok nélkül körülbelül 7000 tonna rakományával Kalkuttába tartott. A szuezi csatornán átjutva dél felé hajóztak, a másodtiszt navigációs hibája miatt majd a Brother’s sziget északi sarkának ütköztek 1901. július 20-én hajnali 2:10 perckor. Két órán keresztül próbálták a járó motorokkal lejutni a zátonyról, de hiába… A hajó rakományát és a 97 fős legénységét SS Rhipens hajóra evakuálták, majd a hajó test 7 hétig fent maradt a sziget csúcsában, majd szépen lassan süllyedt le és vette fel a függőleges helyzetét melyet mai napig elfoglal a Big Brother’s csúcsában a 137 méter hosszú hajó tatja egészen 80-85 méterig süllyedt, az orra teljesen megsemmisült a hullám sírban.


Típus:                            Gőzgéppel hajtott teherszállító hajó
Nemzetiség:
                 Építés éve 1901. Henderson D. & W. Glasgow, Nagybritania
Elsüllyedt:                     † 1901. július 20. (Éjszaka navigációs hiba miatt  a Big Brothers zátonynak ütközött)
Túlélők száma:             Áldozatok nem voltak (a hajó a zátonyra futást követően 7 hét múlva süllyedt csak el, a teljes  97 fős személyzetét a szigetre mentette ki.)
Tömege:                       6.399 Brutto regisztertonna
(1 Brt=2,8 m3)
Méretek (HxSZxM):       137,4 m x 16,7 m x 9,2 m
Max. mélység:              8 m – 85 m
GPS koordináta:           N 26° 19’00”, E 34° 50’00”



Numidia  három gőzgéppel hajtott 560 lóerős acéltestű 6.399 tonnás teher hajó 1901-ben épült Glasgowban. A “Numidia” 1901 július 6-án hajózott ki Liverpoolból John Craig parancsnoksága alatt, 97 fős legénységgel, utasok nélkül körülbelül 7000 tonna rakományával Kalkuttába tartott. A szuezi csatornán átjutva dél felé hajóztak, a másodtiszt navigációs hibája miatt majd a Brother’s sziget északi sarkának ütköztek 1901. július 20-én hajnali 2:10 perckor. Két órán keresztül próbálták a járó motorokkal lejutni a zátonyról, de hiába… A hajó rakományát és a 97 fős legénységét SS Rhipens hajóra evakuálták, majd a hajó test 7 hétig fent maradt a sziget csúcsában, majd szépen lassan süllyedt le és vette fel a függőleges helyzetét melyet mai napig elfoglal a Big Brother’s csúcsában a 137 méter hosszú hajó tatja egészen 80-85 méterig süllyedt, az orra teljesen megsemmisült a hullám sírban.



A Brothers szigetek tulajdonképpen a mély tengerfenékről feltörő két masszív zátony felszín feletti része alkot szigeteket. A területen csak ez a két jelentős zátony van, és ezek mágnesként vonzzák a nyílt tengeri, és a zátonyokat kedvelő élőlényeket. A nyílt tengeri áramlatoknak köszönhetően, számtalan korall-populáció él rajtuk. Túlnyomórészt lágy korallok nőnek mindenfelé, ezekkel már felszínen találkoztunk, és ami töretlenül folytatódott a mélységben. A merülés alatt hihetetlen színvilág tárult elénk a gorgóniák, ostorkorallok, lágy korallok, kőkorallok számos képviselője megtalálható. A sziget orránál két hajóroncsot is találunk, az egyik a Numidia a másik az Aida.  az Aida egyenesen áll orral felfelkat kedvelő élőlényeket. A nyílt tengeri áramlatoknak köszönhetően, számtalan korall-populáció él rajtuk. Túlnyomórészt lágykorallok nőnek mindenfelé, ezekkel már felszínen találkoztunk, és ami töretlenül folytatódott a mélységben. A merülés alatt hihetetlen színvilág tárult elénk a gorgóniák, ostorkorallok, lágykorallok, kőkorallok számos képviselője megtalálható. A sziget orránál két hajóroncsot is találunk, az egyik a Numidia a másik az Aida.  A Numidia a sziget orrában nehezen merülhető helyen van, hatalmas áramlásban, szinte egész évben fehér tarajos hullámok nehezítik a roncs merülését, így sok esetben nagyon szeles időben nem is merülhető. Maga a hajótest orra teljesen szét szórodott a 0-8 méteres felső részen, gyakorlatilag 25-30 métertől épp, de egészben inkább 40 métertől egészen 80-85 méterig épp. A hajócsavar 75 méteren van.




A Galériában látható fotókat 2017. május 22-én készítettem, a képeken a modellem Zákány Ágnes volt.
Copyright © ifj. Lőrincz Ferenc – Minden jog fenntartva! All rights reserved!