Umbria SS (†1940), Port Sudan

Umbria SS (†1940), Port Sudan


Az Umbria 1912-ben Németországban BAHIA BLANCA néven épült. Az első világháború kitörése Dél-Amerikában érte, a háborús éveket Buenos Airesben internálva töltötte. 1918-ban hadi kárpótlásként került Olaszországba, ahol az UMBRIA névre keresztelték. 1940. június 10-én – néhány órával azután, hogy értesült Olaszország hadba lépéséről – saját kapitánya, Lorenzo Muiesan süllyesztette el a Port Sudan kikötőjében horgonyzó (és jelentős mennyiségű hadianyagot szállító) hajót, hogy ne kerülhessen a britek kezébe.


Típus:                            Személyszállító hajó
Nemzetiség:
                 Olasz, Építés éve: 1912. BAHIA BLANCA néven, Hamburgban Németország
Elsüllyedt:                     †1940. június 09.
Tömege:                       10.076 Bruttó regisztertonna
(1 Brt=2,8 m3)
Méretek (HxSZxM):        154,9 m x 18,1 m x 10,9 m
Max. mélység:               32 m
GPS koordináta:            N 19°38′ 12,18″, E 37° 17′ 25,85″



Az eredetileg 1912-ben Németországban BAHIA BLANCA néven épült mintegy 10.000 tonnás, 155 m hosszú vegyes rendeltetésű (2.400 utas- és 9.000 t áru szállítására alkalmas) hajó az első világháborúig a Hamburg-Buenos Aires útvonalon közlekedett. Az első világháború kitörése Dél-Amerikában érte, a háborús éveket Buenos Airesben internálva töltötte. 1918-ban hadi kárpótlásként került Olaszországba, ahol az UMBRIA névre keresztelték. A hajó a Mar Rosso társaság színeiben Itália és a gyarmatok (Eritrea és Etiópia) között közlekedett, menetrend szerinti áru- és személyforgalmat bonyolítva. 1940. június 10-én – néhány órával azután, hogy értesült Olaszország hadba lépéséről – saját kapitánya, Lorenzo Muiesan süllyesztette el a Port Sudan kikötőjében horgonyzó (és jelentős mennyiségű hadianyagot szállító) hajót, hogy ne kerülhessen a britek kezébe. Az építőanyaggal, fegyverekkel, bombákkal megrakott roncs a mai napig a horgonyzóhely sekély vizében fekszik, Port Sudan kikötőjétől kb. 1 km-re, 0-35 méter között a bal oldala felé mintegy 70 fokra megdőlve. Felszínközeli fekvése és hatalmas méretei roppant vonzóvá teszik a búvárok számára, így kedvelt merülőhely. Nem véletlenül: Felszínét számtalan korall borítja, amit még nem pusztíott el a látványosságra éhes búvársereg. Ezen kívül nagyon jól be- és körüljárható a roncs, mindenhová be lehet úszni rajta: a rakterek nyított nyílásfedelein keresztül a hombárokba, a felépítmény sétafedélzeteire, folyosóira, a gépházba stb. (az egyik raktérben még ott a gyarmatokra szállított 3 FIAT személyautó). A hajón persze a veszély is kézzelfogható közelségben van: a 360.000 fel nem robbant lőszer időzített bombaként ketyeg a búvárok alatt.



1940 júniusában érte a vég, amikor Olaszországból származó rakományával elérte Port Saidot. A háborúra készülődve az olasz kikötőkben 360.000 bombát, 60 láda robbanóanyagot és egyéb háborús anyagokat rakodtak be a hajóra, összesen 8.600 tonna súlyban. Mivel Olaszország az említett hetekben még nem lépett be a háborúba, a brit haditengerészetnek nem volt joga feltartóztatnia a “semlegesnek” számító hajót, ám mégis megállásra kényszerítették. Húsz angol tiszt szállt át az Umbria fedélzetére és átkutatták hajót. A tisztek egész éjjel a hajó fedélzetén maradtak és várakoztak. Hajnalban Lorenzo Muiesan kapitány elsőként hallotta meg a rádióban, hogy Olaszország is belépett a háborúba. Hogy az Umbria rakománya ne kerüljön az ellenséges angol erők kezére, a kapitány utasítást adott néhány matróznak a hajó elsüllyesztésére. A délelőtti órákban, tulajdonképpen a brit tisztek orra előtt sikerült elsüllyeszteni hajót és teljes rakományát.
A háború befejezése után a roncsot ellenőrző brit bombaszakértői csoport úgy nyilatkozott, hogy egy robbanás bekövetkezése esetén valószínűleg fél Port Sudan eltűnne a föld színéről. A roncs 30 méter mélységben fekszik a bal oldalán. Legmélyebben, 38 méter mélyen az orra fekszik, míg a híd mellett található legmagasabb pontja kicsivel a vízfelszín fölé emelkedik. A hajó rakománya érintetlen, abból a mentők semmit nem hoztak fel.  Hans Hass szerint a hajó a világ legjobb roncsa, és mások is egyedülálló helyszínnek tartják. Kétségkívül gyönyörű hajó. A fedélzet faborítása elkorhadt, de a nagyrészt érintetlen fémszerkezet végtelen felfedezési lehetőségeket kínál minden búvárnak. Mára szerves részévé vált a szirtnek is, melyet lágy és kemény korallok borítanak. A teljes hajó kiválóan végignézhető a jobb oldaláról; a teljes, 360.000 bombát tartalmazó rakomány minden darabja megtekinthető.  Az orrban még láthatóak a két horgonyláncot tartó emelőcsörlők – a horgonyok mintegy 200 méterre hevernek a roncstól. Az első dekk főárboca ketté törve fekszik a tengerfenéken. A hajó erős fémszerkezete máig is összetartja annak alkotórészeit. Mivel a fedélzeti nyílások is átjárhatóak, könnyű a bejutás a raktérbe, ahova a legtöbb napfény hatol be fentről. Az első raktérben repülőgép-bombák, detonátorok, repülőgép-kerekek, szalmába csomagolt tárolóüvegek, elektromos kábelek tekercsei és továbbra is lezárt fadobozok találhatóak. A harmadik raktérben található cementes zsákok mára tömör betonfalat képeznek. Közvetlenül felettük található a három Fiat 100cc Lunga autó maradványai – amelyet kicsit elfed a többi rakomány, ezért sokan észre sem veszik. Egy merülés során kényelmesen végig lehet úszni a hajót a 154 méteren, de beúszáshoz a roppant nagy méretei miatt több merülés szükséges! A 154 méter hosszú roncs a 360.000 bombával a fedélzetén életem egyik legnagyobb élménye volt! A legnagyobb és legszebb hajó amit eddig merültem! A délutáni merülés során megadatott, hogy a merülőtársammal csak kettesben merültünk a hatalmas roncson, ami semmihez sem hasonlítható felemelő érzés volt…





A Galériában látható fotóimat 2016. Május 28-án és 29-én készítettem. A képeimhez a búvár modellek Bálovics Sándor és Kóbor Judit voltak.
Copyright © ifj. Lőrincz Ferenc – Minden jog fenntartva! All rights reserved!